Potsdam-Berlin 2018 EVS

Potsdam-Berlin 2018 EVS

Megérkezés, első két nap

2018. április 05. - L_Nóri

Sziasztok! 2018. március 19. hétfőn érkeztem meg Potsdamba, ezen a napon indul 1 éves önkéntes programom. Ebben a blogban egy kis betekintést láthattok majd erről az 1 évről. A Fiatalok a Vidékért Egyesület segítségével (http://www.fve.hu) sikerült részt vennem a programban, az Európai Önkéntes Szolgálat, röviden EVS keretein belül. 

Célom, hogy jobban megismerjem a német kultúrát és hogy magabiztosabban beszéljek németül és angolul egyaránt. Egy óvodában fogok dolgozni, jelenleg 5-6 éves gyerekekkel, akik szeptemberben iskolába mennek, ekkor új csoportot kapunk, 3-4 évesekkel. Az óvoda Potsdamban található, így az albérletünk is. 

A repülőgép Berlinbe érkezett meg, innen pedig kb. egy óra alatt értem el Potsdamba. 11 óra körül szállt le a gép, így kb. délre értem a lakásba. Itt először elmondták a legfontosabb információkat, leraktam a bőröndöt és már mentünk is a városba ismét. Megnéztük a nyelviskolát, hogy hol vannak élelmiszer boltok, honnan lehet szemetes zsákot kérni a szelektív gyűjtéshez, elmentünk enni is, illetve megvettük a közlekedéshez szükséges bérletet is. Ez után vissza a lakásba, és délután 5 körül átjöttek a többiek is, akik szintén itt önkéntesek, mind különböző országokból. (svéd, görög, spanyol, orosz, ukrán, stb.) Lesz egy hónap múlva egy közös rendezvényünk, egy interkulturális este/vacsora, erre készülünk most nagyon, ebbe az előkészületben érkeztem meg én is. Így pl. tegnap a többiek egy dalt próbáltak el gitárral, énekkel. Ma pedig reggel voltunk a városházán bejelentkezni, utána a bankban számlát nyitni. Ezen kívül már én is kaptam feladatokat az előbb említett rendezvényre, ma délután ezeket intéztem el. Kvíz kérdéseket kell készíteni mindenkinek a saját országáról, illetve díszeket és az evés-iváshoz szükséges dolgokat is be kell szerezni, pl. evőeszközök. Így kb. ma estig annyi saját időm volt, hogy elmenjek enni valót venni. A lakás egyébként nagyon szép, mindenki segítőkész, és kedvesek, nyitottak. Angolul és németül egyaránt beszél mindenki, mikor-hogy, vegyesen. Voltunk az orvosnál is időpontot foglalni, pénteken kell visszamennem, hogy konzultáljunk az oltásokról. Holnap reggel, szerdán lesz az első napon az óvodában, ma este erre készülök. Már most látom hogy mennyi mindent tanul az ember ebben a programban. Nyelvtanulás mellett rengeteg mást is, illetve így hogy az itteni kb 10-11 önkéntes összetart, egymástól is.

 lakas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nori-potsdam-ban.blog.hu/api/trackback/id/tr4913812864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása