Potsdam-Berlin 2018 EVS

Potsdam-Berlin 2018 EVS

Első hét az óvodában, munkakezdés

2018. április 05. - L_Nóri

Sziasztok! Mikor első reggel megérkeztem az óvodába, a gyerekek már tudták, hogy érkezem, a nevemet is tudták, így örömmel fogadtak, ez nagyon jól esett. A kollégák már felkészítették őket előre az érkezésemre, Magyarországról is meséltek nekik, azt is tudták a gyerekek, hogy Budapest a főváros. 

A kollégák és a gyerekek is nagyon aranyosak, kedves mindenki szerencsére,  ez megkönnyíti a helyzetet. Eleinte féltem, hogy nem fogom megérteni, amit "gyerek nyelven" németül mondanak, de ezzel sincs gond, nagyon hamar bele lehet jönni. A gyerekek nevét is gyorsan meg lehet jegyezni, a nyelvet pedig tőlük/velük együtt tanulom, főleg a kiejtést, szófordulatokat. 

Sokat játszunk a gyerekekkel, most, most, hogy jön a tavasz, többet tudunk az udvaron is kint lenni. Az óvodában fókuszban van a sport, és az egészséges életmód, így sokat mozognak a gyerekek, és sok zöldséget, gyümölcsöt esznek. A kisebbeknek még segítünk öltözni, de már amit lehet, egyedül csinálnak a gyerekek, ezt is meg kell tanulniuk. Emellett a konyhában is szoktam segíteni, ebédkor, uzsonnakor. 

hort.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://nori-potsdam-ban.blog.hu/api/trackback/id/tr6013812930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása